Hiszti és Dac

2008 július 10. | Szerző: pottyos_bogre |

 Szóval mintegy 15 évvel ezelőtt egészen más, mondhatni idilli kép élt bennem a gyermekeimről. Hogy a példánál maradjunk, a vásárlást úgy képzeltem, hogy reggeli után elindulunk, természetesen a kicsik a kezemet fogják, és a nagyok is ott jönnek mellettem.Nem rohan át senki figyelmetlenül az úttesten, nem koszolják össze a kezüket a keritésléceken, és persze a pocsolyákat is kikerülik.

A boltba érve csendesen sorban állunk, közben találós kérdésekkel szórakoztatjuk egymást. Amikor megvettük, amire szükségünk van, -és szigorúan csak azt,- akkor hazamegyünk, és a visszafelé sétánk is ugyanolyan kellemesen tellik majd, mint ahogy a boltig eljutottunk.

Nos, hogy ebből mi és hogyan valósult meg, azt azok már tudják, akiknek legalább egy gyermekük van. Akiknek meg hat, azok most vagy fejvesztve bezárják ezt a blogot, vagy mazoista módon végigolvassák szenvedéseimet.

Nos, ha utóbbi vagy, akkor gyerünk, szenvedjünk együtt!

Szóval, a reggelin valahogy túljutottunk. Egyszerű a dolog, ha volt otthon némi lekvár, vagy nutella, esetleg gabonapehely. (Csak a csokis a nyerő!) De ha ma az egészséges táplálkozás illuziójában ringatod magad, és mondjuk körözöttet készítettél, akkor a nap folytatásában extra nehézségekre számíthatsz. Nem mondhatod, hogy nem szóltam előre.

Az öltözés, készülődés ilyen esetben hosszúra nyúlhat, ugyanis a napi boldogsághormon még nem kezdett el termelődni. Teljesen természetes folyamat, ne csodálkozz!

A gondok aztán négyzetesen tódulnak majd.

 A séta a boltig nem olyan mint amilyennek tervezted. Valakinek mindig kell pisilni, valaki viszont szomjazik, közben te megígérted, hogy elmeséled a Mary Poppins-t, és nem szép dolog, hogy ez rendre elmarad.

Mindegy is, valahogy csak elevickélsz a boltba.

Ott viszon már borul a látszólagos összetartás is közötted, és a gyerekek között. Észrevétlenül megváltoznak az erővonalak.Miben mutatkozik ez meg?

Nos, míg te a lisztet pakolod a kosárba, ők csak segítenek neked a többi fontos dologban is, így kerül be néhány tábla csokoládé, meseszép pillecukor, és itt ki-ki tegye hozzá a saját kosarának tartalmát.

Hiába, itt már elvesztetted a vezető pozíciódat, Próbálhatod türelmesen elmagyarázni, hogy 4 tábla Miklacsoki kicsit sok lesz, majd ők biztosítanak róla, hogy ez nem a te gondod, hiszen milyen dolog is lenne, ha te akarnád felfalni mindet. Nekik meg, hajaj… meg se kottyan! És hihetsz a szavaiknak. Akkor azonban a pillecukrok vándoroljanak vissza a polcra. Jó.jó, egyeznek bele, de míg kipakolod a pillecukrokat, addig újabb zsákmánnyal tér vissza egyikük. És most, elérkezett az a pont, amikor diktatórikus elemeket kényszerülsz bevetni.

Aha, de őket sem olyan fából faragták, akik saját jogaikat feladva behódoljanak a szülői hatalomnak. Így aztán maradnak az ősi trükkök ellened: “Földre feküdni!”-hangzik a vezényszó, (te nem hallod…) és “Üvölteni, ahogy a torkodon kifér!” (ezt már te is hallod)

 

Remélheted, hogy nem mindegyik engedelmeskedik, és a szerényebbek csak halk zsörtölődésbe kezdenek, vagy duruzsolják a füledbe, hogy demiértnemveszedmeg….

Egy jó tanácsot fogadj el: körül ne nézz ilyenkor! Ugyanis semmi szükség nincs arra, hogy tudd, mindenki téged néz, sajnál, kritizál. Nem éppen elég neked a magad baja? Szükséged van arra, hogy szövetségest is találjanak a gyerekek??

Ebben a helyzetben már lekésted a megoldást.

Ez olyan, mint amikor odakozmált az étel. Persze, megteheted, hogy azt mondod a családnak ebédnél, hogy ez egy spéci füstölt nemzeti eledel, de attól még nem lesz finom. 

Szóval, eddig nem szabad eljutni. Mármint a hisztiig. Addig a pontig, amikor már nem vagy ura a helyzetnek.

Ugyanis a hiszti nem az, amit a gyerek produkál. A hiszti az, amikor mi vagyunk tehetetlenek.